Indiánok

Jó egy és negyed évszázada annak, hogy az amerikai indiánok - egész pontosan: a sziu törzs tagjai - utoljára arattak gyõzelmet az Egyesült Államok hadereje fölött: 1876-ban szétverték a Custer ezredes parancsnokolta 7. lovasezredet, amit aztán rettenetes megtorlások követtek, köztük a legszörnyűbb: az 1890. évi Wounded Knee-i mészárlás., amelynek sok asszony és gyerek is áldozatául esett. Az indián törzseket addigra már régen kitelepítették õsi vadászeterületeikrõl, a Mississippin túlra deportálták, rezervátumokba kényszerítették. Amikor háromnegyed évszázaddal ezelõtt náluk járt honfitársunk, Fehér Szarvas (polgári nevén: Borvendég Deszkás Sándor), A Sziklás Hegyek varázslója című, méltatlanul elfeledett ifjúsági regény szerzõje, bizony siralmas állapotokat, büszke, de nyomorgó indiánokat talált csak.

Új-Mexikó államban, Colorado határán magam is jártam a Taosz indián-rezervátumban, ahol az agyagból rakott, többemeletes lakóházakba még a villany sem volt bevezetve. A floridai Everglades nemzeti park lakói a seminole-ok, akik annak köszönhetik ottmaradásukat, hogy õk, amikor társaikat nyugatra deportálták, bevették magukat a mocsárba, nos õk fõként abból élnek, hogy a látogatók számára exotikusnak tűnõ ál-vigvamjaikat, ál-õsi életformájukat mutogatják, ajándéktárgyakat árusítanak, fizetség ellenében fényképezkednek.

Mindamellett már egyre kevésbé jellemzõ ez az indiánokra, akik egy ideje megkövetelik, hogy ne is így, hanem native Americans-nek (született amerikaiaknak) nevezzék õket. 1924-ben megkapták az amerikai állampolgárságot és a második világháborúban nagyon kitüntették magukat. Ismert történet, hogy az Egyesült Államok Csendes-óceáni flottájában a titkos üzenetek gyors továbbítására használták õket. Egy tengeri csata hevében ugyanis nincs idõ az üzeneteket rejtjelezni, az angol nyelvű rádiótáviratokból viszont a japánok azonnal értették volna az ellenfél szándékait. Nos, ugyanannak a mindössze néhány száz lelket számláló indián törzsnek a tagjai szolgáltak a parancsnoki és az annak alárendelt hadihajókon és a saját nyelvükre fordítva, phóniában, rádiótelefonon továbbították a parancsokat, amelyeket azután társaik az egyes hajókon visszafordítottak angolra. Ezeket az üzeneteket a japánok képtelenek voltak megfejteni.

A múlt század eleje-közepe óta az Egyesült Államokban ismét növekedésnek indult az indiánok száma, amely ma valahol 2 millió körül van. Nagyon sok a félvér, különösen a rezervátumokon kívül, a városokban. Meg a "negyedvér", vagyis az olyan amerikai, akinek csak egy nagyszülõje volt indián. És ez fontos. Tudniillik az Egyesült Államokban, ahol a fehéreket végül is kínozni kezdte a lelkiismeret a múltban elkövetett gazságok miatt, ma az indiánok az egyedüli olyan állampolgárok, akiknek pusztán származásuk jogán jár az ingyenes orvosi ellátás. És ez a negyedvérekre is vonatkozik. Ezért tehát érdemes kikutatni a gyökereket. No meg azért is, mert egy indián nagymama (különösen például a cherokee törzsbõl) valósággal elõkelõ, szinte már arisztokratikus származásnak számít ma Amerikában.

A rezervátumok most is fennállnak, de természetesen nem úgy, mint annak idején, amikor a hírhedt Indián Ügyek Hivatala afféle koncentrációs táborokként igazgatta õket. (Megjegyzem: a szövetségi Indián Ügyek Hivatala, de helyi irodái élén is) ma csaknem kizárólag indiánok állnak. A rezervátumokat lakóik akkor hagyják el, amikor akarják. Más kérdés, hogy természetes életkörülményeik, véreik közül kikerülve a városokban gyakran elzüllenek, szakképzettség híján nem találnak munkát, segélyekbõl élnek, ivásnak adják a fejüket. A "tüzes víz" ma is sok indián életét teszi tönkre.

Ugyanakkor a rezervátumokban ápolják a hagyományokat, az õsi vallást. Window Rockban, a navajóknál (ez egy egyik legnagyobb, több, mint 200.000 lelket számláló törzs) magam is jártam a helyi általános iskolában, ahol a tanítás ugyan alapvetõen angolul folyik, de azért a törzsi nyelvet is oktatják. Meg aztán az utóbbi idõben a nagyobb indián tözsek élnek azzal a jogukkal, hogy a rezervátum szuverén területnek számít, és ezért például ott is nyithatnak bennük kaszinókat, ahol azt az adott állam törvényei nem engedélyezik. Az elmúlt tizenöt-húsz esztendõben számos rezervátum lakói gazdagodtak meg ezen. Még ha csak részben tulajdonosai is az új létesítményeknek, akkor is hatalmas összegek folynak be a kaszinók és a velük együtt épült szállodák, luxusüdülõk, golfpályák, wellness-központok üzemeltetésébõl.

A Nagy Szellem végre kezd rámosolygni a született amerikaiakra