Juhászkutya Franciaországból

     A franciák egyik legnépszerûbb fajtája, a briard avagy Berger de Brie történelmi múltra tekint vissza: ez nemcsak századokra visszanyúló eredetét, hanem a történelem nagy személyiségeinek életében betöltött fontos szerepét is jelenti. A briard képes volt egy nevezôre hozni ellenséges államférfiakat ha nem is a politika, de legalább a kinológia terén. Feljegyzések szerint nemcsak Napóleon francia császárnak voltak briard típusú kutyái, de még az ô lemondását követelô La Fayette márki is e fajta szerelmese volt. Egy régi történet szerint az I. Világháború elôtt a francia Montdidier székesegyházának homlokzatán egy briardra emlékeztetô kutya dombormûve volt látható, mint a hûség jelképe és a gonosztevôk elriasztója. Egy nemesember, a helyi illetôségû Aubry kutyája volt. Aubry Bölcs Károly (1337–1380) kegyence, s egy napon intrikus ellensége, Macaire meggyilkolta a királyi udvarhoz közeli erdôben és ott elásta. A gyilkosságnak szemtanúja volt: Aubry kutyája. A hûséges eb nem volt hajlandó elmozdulni gazdája sírjától, míg onnan erôszakkal el nem rángatták. Egy vadászaton aztán a kutya felismerte ura gyilkosát és a torkának ugrott, s késôbb is minden adandó alkalommal rátámadt Macaire-ra. Aubry barátai gyanakodni kezdtek – a kutya gazdája sírjához is elvezette ôket –, s végül korabeli szokások szerint „istenítéletet” tartottak, a gyanúsítottnak ki kellett állnia a kutya ellen, aki ismét Macaire torkának ugrott, aki végül bevallotta tettét.
     Egyes feljegyzések szerint már Nagy Károly (768–814) frank királynak is voltak briardjai, de talán helytállóbb úgy fogalmazni, hogy briardhoz hasonló kutyák éltek a király udvarában. Ezer évvel késôbbrôl azonban már hiteles dokumentumokat találni a fajtáról. 1785-ben Buffon 36 kötetes mûvében nemcsak leírja, de meg is nevezi a Chien de Brie-t, mely hosszúszôrû, legtöbbször fekete, nyájak ôrzésére használt juhászkutya. Akkoriban Párizstól északra, a Szajna és a Marne közötti vidéken, Brie környékén két szôrtípusú juhászkutya volt ismert. Az egyiknek rövid szôre volt, a másiknak hosszabb, ún. kecskeszôre. 1896-ban, a Párizs környéki Villette vásárcsarnokában rendezett gyûlésen különítették el a két juhászkutya-változatot. A hosszúszôrû kutyákat, melyeknek a pofáját is hosszú szôr borította, Berger de Brie-nek nevezték el. Ettôl az évtôl létezik tehát hivatalosan a briard mint fajta. Az elsô standard 1897-ben született. A francia törzskönyvbe elsôként felvett briard egy Sans-Géne nevû fekete kan volt, aki 1882-ben született egy poitou-i juhásznál, tulajdonosa Bearn herceg volt. A második bejegyzett kan, Pathos szintén fekete volt, ô 1881-ben született. A fajta elsô tenyésztôjeként tartják számon Sauret marhakereskedôt (Du Berger kennel). Számára a jó terelômunka mellett a szépség is fontos volt. A másik tenyészvonalat egy Verlinde nevû belga kinológus indította De la Hulpe kennelével. Sokat tett a fajtáért Raoul-Duval asszony De Montjoie kennele is. 1909-ben megalakult az elsô briard klub is: a Les Amis Du Briard. Az I. Világháború alatt természetesen megtorpant a fajta fejlôdése, a II. Világháború után pedig csupán 250 briard lehetett Franciaországban, de a fajta létszáma nagyon hamar gyarapodásnak indult.
     A briardot állatok ôrzésére és terelésére használták Franciaországban. Földmûvesek mindenes kutyája volt, számtalan feladatot kellett ellátnia. A pásztorok társaként kiemelkedô intelligenciával és független, önálló természettel hajtotta végre feladatait. Jó családi kutyaként, esténként mindig hazatért és éberen ôrizte szeretteit és azok tulajdonát. Minden terelési szituációban megállta helyét, nagyon sok parancsot volt képes megtanulni és teljesíteni. A leggyakoribb kutya volt Franciaország birtokosok lakta völgyeiben. A szántóföldek közötti fûsávot a gazdák birkákkal legeltették, és a briardok feladata volt arra ügyelni, hogy a birkák csak a számukra kijelölt fûsávon mozogjanak és ne a terményt legeljék e.
     Jelleme napjainkban is megôrizte erejét, intelligenciáját és függetlenségét. Ma is lelkes terelôkutya, könnyen képezhetô, bár olykor kifejezetten makacs is tud lenni, fôleg ha azt hiszi, hogy neki van igaza és az ember tévedett.
     Érdekes tanulmányozni munkastílusát: nem „szemkutya”, mint a border collie, nem figyeli mereven, folyamatosan a jószágot, hanem lazábban dolgozik és leginkább hatalmas termetével és szemmel látható erejével hat a jószágra. Egyenes, nyílt jellemû kutya, természetes hajlama van az állatok összeterelésére és odahajtására az emberhez. Ha munka közben megpihen, inkább az ülô vagy álló testhelyzetet részesíti elônyben a lefekvéssel szemben.
     Némelyik olykor vállal meglöki ugyan a jószágot, de legtöbbjük szembôl, testi kontaktus nélkül fordítja meg és nem hátulról, annak sarkába csípve. Csendben dolgozik, ritkán ugat. A kezdô kutya persze hangot adhat izgalmának vagy csalódottságának, de a tapasztalt kutya már csendesen dolgozik.
     Kezdetben körkörösen halad és az elsô találkozáskor nem megy túl közel az állatokhoz. Természetes erôt sugároznak, így a birkák maguktól kitérnek elôlük.
     Franciaországban a kiképzésnek fontos része az „ôrjárat”, mikor a kutya szûk vetések között dolgozik, s arra ügyel, hogy az állatok ne lépjék át a kiszabott határvonalakat. Jellegzetes szelekciós tényezô volt a francia pásztoroknál, hogy a kutya megtanulja ezt a manôvert.
     Gondolkodó, intelligens, alapos, módszeres kutya, így megfelelô tréning után minden terelési munkát képes elvégezni.
     Kiegyensúlyozott, nyílt jelleme révén a briard kiváló családi kutya, társa és ôrzôje gazdájának. Sohasem túl öreg játszani, s a gyerekeket még a szülôi elnáspángolástól is megvédi.
     Kanok 62–68, a szukák 56–64 centiméter magasak. Ami a színüket illeti, leggyakoribb a fekete és a barnás-sárgás szôrzet, de a standard minden egységes színt megenged, bár a sötétebb árnyalatokat tartja kívánatosabbnak. A fekete szôrzet nem lehet vöröses árnyalatú. A fajta érdekessége a dupla farkasköröm a hátsó lábakon, melyeknek olyan közel kell lenniük a földhöz, amennyire csak lehet.