Az újjáéledő legenda!

Az ókori harcos néhány éve világhódító útjára indult, kilépve az elszigeteltségből és feltartóztathatatlanul tör előre, csodálatot, elismerést, szeretetet vív ki magának, a corso barátok és tartók körében.

Ez a csodálatos fajta egy igazi unicum, karaktere, ereje, harciassága, kedvessége és legendás ragaszkodása hamar bűvkörébe vonzza az érdeklődőt. A fajtát jellemzően csak felső fokon lehet beszélni.

Elsöprő sikerét híven tükrözi az is, hogy az 1989-ben megrendezett Mantova-Ostuni találkozón még csak kb. 140 egyedet regisztráltak. Ma pedig, 1998-ban, Magyarországon már kb. 500 egyed lett törzskönyvezve.

Számtalan művészi alkotás maradt ránk, az utókorra, legyen az majolika, ikonográf, festmény, mese, legenda, amibe szervesen beépül a corso, aki megosztja az emberrel az öröm és a fájdalom perceit, (a szép időszakokat és azokat is, amelyekben semmi sem sikerül). Régmúlt idők emberének barátja, egyben a mi társunk is lehet.

Eddigi sikertörténete érthetővé válik, mihelyt megismerjük a fajtát.
 

Általános jellemzők:

Középmagas, erős, robosztus testfelépítésű, gyors, nagyon aktív, félelmet nem ismerő, mely csodálatos módon párosul fegyelmezhetőségével.

Könnyedén tanítható, ragaszkodó, állandó, fáradhatatlan őrzője a háznak és az ember tulajdonainak, igaz, hűséges barátja a gazdának, szelíd, kedves és türelmes a gyerekekkel szemben.

Idegenekkel zord, távolságtartó, már-már harapós.

A területőrzési ösztön a vérében van, már a 8-10 hetes kölykök kellő határozottsággal jelzik, ugatják az idegent vagy számukra szokatlant.

A klasszikus őrző-védő feladatokat bámulatos vehemenciával hajtja végre.

Támadása, a gyorsasága és ereje lévén elsöprő.

Személyvédő, kísérő kutyaként az egyik legkiválóbb.

Családi kedvencként való tartása is úgymond optimális, rajong a gyermekekért, mindig kész egy kis játékra, csínytevésre, hancúrozásra.

Rövid szőre miatt lakásba is javasolható.

A ridegtartást, az elhanyagoltságot és a munkanélküliséget nehezen viseli.

Neki család, kisebb-nagyobb feladat kell a tökéletes lelki egyensúlyhoz.

Olaszországban mind a mai napig használják vaddisznó és egyéb nagyvad vadászatára.
 

Tenyésztési múlt, jelen, jövő

Tudatosan kihagyom leírásomból a középkori, illetve ennél régebbi leírásokat, általános tudnivalókat. Ennél sokkal aktuálisabb, egész a mai napig érezhető tenyésztés- és típus kialakításról lesz szó röviden.

1973-ban prof. Giovanni B. és néhány lelkes barát felvásároltak néhány, különböző típusú corsot, azzal a céllal, hogy megvédjék, megismertessék és elterjesszék a fajtát a világon.

Első lépésként elszállították őket Mantovába, majd egy hosszantartó, tenyésztési munkába fogtak.

Többszörös szelekció árán, a munka gyümölcseként Daunó és Tipsi párosításából 1980-ban 2 olyan kölyök született (Basir és Bulan), akik már megfeleltek minden szempontból a fajtával támasztott követelményeknek. Tökéletes harmóniában a külső megjelenési jegyek a belső tulajdonságokkal.

Ettől a tenyésztési metodikától függetlenül, de ezzel egyidőben és párhuzamosan más visszanyerési programok is elindultak, minek eredményeként sikerült kibővíteni a genetikai állományt, rögzíteni néhány típust, karaktert és a funkcionális alakíthatóság is megmaradt.

Ezen belül meg kell említenünk néhány fontos, jelentős nevet: Indiveri Vito, Dyrium, Plud, Vecchio Carubo, Cesare, Ettore Frasinetti, Spicciano, Casa Capriati, Murgese, Casa Paoletti.

Felméréseket, tervezeteket követően az elkészült fajta standardot 1987-ben az ENCI elfogadta. Az 1989-ben megrendezett Mantova-Ostuni találkozó alkalmával 140 egyed került bejegyzésre.

1994. február 20-tól teljes joggal bekerült az FCI által elismert fajták közé.
 

Magyarországi helyzet

1994-ben érkeztek az első példányok hazánkba, ezután szédítő sebességgel terjedt el a fajta, melynek népszerűsége egész a mai napig is tart, sőt a kelet- és nyugat-európai országokban is megkezdte hódító körútját.

Sajnos a siker és a divat, mint minden más fajtának, nemcsak fejlődést hoz, hanem rengeteg negatívummal is jár.

Ezek közül a legégetőbb problémák: a szakirodalom teljes hiánya, márpedig enélkül lehetetlen úgy tenyészteni, hogy az megfeleljen az olasz elvárásoknak, kívánalmaknak vagy legalább megközelítse azt.

Az igényes corso tenyésztő nem elégedhet meg a "kézen-közön", szóbeszédként terjedő általános tudnivalókkal.

A hazai corso létszám ugyan folyamatosan gyarapszik, azonban a genetikai készlet még igen szűkösnek mondható. Jelenleg 3-4 főbb vérvonal létezik, ill. ezek keverése, párosítása, azonban ennek lehetőségei korlátozottak.

Az import fedezések díja és járulékos költségei félelmetesen magasak az átlag magyar pénztárcának. Növendék vagy felnőtt, minőségi kutyához hozzájutni képtelenség, azonban csak így, ilyen módon bővíthetjük, javíthatjuk az állomány minőségét.

Nincs semmiféle konkrét kapcsolat a fajta anyaországbeli clubjával, hacsak egy-egy tenyésztő egyénenként ki nem épített némi személyes kontaktust.

Jelentős hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a tenyészegyedek mentesek legyenek minden durva anatómiai hibától (pl. dysplasia, entropium, ektropium, stb.). Sikere, eladhatósága miatt kevesen vállalják fel a selejtezés árát.

Minden "tenyésztő" saját lelkiismeretére, szaktudására és szerencséjére van bízva, hogy a tulajdonában született alom minősége milyen: gyenge, közepes, átlagnál jobb, vagy "minden kutya szenzációs, csúcs minőségű" szintet ér el.

A magyarországi állomány javítása, a felelősségteljes tenyésztés érdekében - no és persze elsősorban, hogy a leendő corso vásárlóknak valóban öröme telhessen ebben a kedves, hős gladiátorban, - tegyünk meg mindent lehetőségünk szerint.

Minden tiszteletem és elismerésem azoké a tenyésztő társaimé, corsos barátaimé, akik dacolva sok-sok nehézséggel, intrikával, kudarccal, megpróbálnak javítani amin csak lehet és törekszenek a jóra, a jobbra, a tökéletesre, az igazi CANE CORSO-ra