A brazil terrier Brazíliában használatos neve nemcsak a Terrier Brasileiro, hanem a Fox Paulistinha is, ami szó szerint san pauloi kis foxterriert jelent. A fila brasileiro mellett a másik hivatalos brazil fajta. Hazájában már legalább száz éve tenyésztik, de az FCI csak 1995-ben regisztrálta, ami azért nem meglepő, mert 1973-ban Brazíliában is törölték a terrier brasileirót a nyilvántartásból, mint nem létező fajtát, olyan kevés példány élt az országban.

Fajtatörténete Brazília határain kívül kezdődött. A XIX. század végén és a XX. század elején sok brazil fiatal európai egyetemeken tanult, elsősorban Franciaországban és Angliában. Sokszor megházasodva tértek haza Brazíliába, és asszonyaik különböző kis kutyákat vittek magukkal, például foxterriereket és pinschereket.

A gazdag családok fiatal házasai vidéki birtokaikon éltek, és a kis kutyák megszokták az itteni életmódot és helyi kanokkal és szukákkal keveredtek. Így született egy új, kicsi, élénk, háromszínű fajta, melynek fenotípusa néhány generáción belül megszilárdult. A nagyvárosok fejlődésével a nagybirtokosok, alkalmazottjaik és családjuk a nagy centrumokba költöztek, így a kis kutya életkörülményei ismét megváltoztak. Mivel a brazil terrier több, egészséges fajtából alakult ki, széles tenyészbázisból, szerencsére mentes az örökletes betegségektől. A Brazil Kennel Klub 1964-ben ismerte el hivatalos fajtaként, majd a törzskönyvezés felfüggesztése után Marina Vicari Lerario fáradozásainak köszönhetően regisztrálta újra, 1994-ben a brazil terriert. Vicari Lerario jelenleg a brazil Fox Paulistinha Club elnöke és a Brazíliában megjelent nagy fajtaismertető könyv szerzője.

A brazil terrier roppant intelligens, éles eszű, gyermekszerető, alkalmazkodóképes kutya. Minden környezetbe beilleszkedik, mindenütt jól érzi magát, öregek és fiatalok mellett, családban és egyetlen gazdával egyaránt. Kicsi méretéből kifolyólag mindenhova magunkkal tudjuk vinni, rövid, alig hulló, aljszőrzet nélküli bundája igen könnyen gondozható. Bár a hideget nem szereti, elég robusztus hosszú túrákhoz, éber, jó jelzőkutya, sőt kis mérete ellenére gondolkodás nélkül nekiugrik gazdája támadójának.

Brazíliában gyakran a filával együtt tartják, a nagyon éles hallású kis terrierek jelzik a filáknak, ha betolakodót észlelnek, majd a masztiffokra hagyják a „piszkos munkát”. Egyébként falkában állítólag ők is hatásosan képesek feltartóztatni a nemkívánatos idegent.

Napjainkban Brazíliában vidéken és városban egyaránt népszerű, a farmokon kedvelt munkakutya, olykor még marhacsordák hajtására is használják. Mióta az FCI regisztrálta, európai kiállításokon is látni egy-egy példányt.

Eifert Anna

Sokkutyás gazdik

A kutyatulajdonosok több, mint negyedének egynél több kutyája van. Gyakoribbak az egy-két, háromkutyás gazdik, de ahogy arról majd az alábbi történetek is tanúskodnak, nem kevés a nyolc-tíz kedvenccel élők száma sem. Mik az előnyei, hátrányai, hogyan élnek a hétköznapokban? Vajon nem bánták-e meg döntésüket? Mi motiválta őket, hogy ezt az életformát válasszák? Elhagyott kutyák örökbefogadása, egyes fajták iránti különleges vonzalom, az egyedüllét elleni megoldás, és egyéb okok. Ezekre és még sok érdekes kérdésre kapjuk meg a választ a „nagycsaládos” kutyabarátoktól. Egy dologban valamennyien megegyeznek, családi házban élnek, közel a természethez.

„Együtt nem unatkoznak a távollétemben” nyilatkozik az egyik tulajdonos, „Ha egy elhagyott, gazdára váró kutyával találkozom, nem tudok ellenállni és hazaviszem” vallja be a másik.

Öt basenji és egy ibizai kopó
„Ez a rabszolgaság mindent megér…”

Az Egyiptomot imádó házaspár első pillantásra beleszeretett ebbe a fajtába. Egy kutyával kezdték, de hamarosan a létszám megsokszorozódott. Idejük és pénzük legnagyobb részét kutyáiknak szentelik.

Az igen ritka fajták, sok türelmet és odafigyelést igényelnek, nagyon érzékenyek, de nem túl intelligensek. Sok a gondjuk velük, naponta egy óra séta a közeli erdőben. Hármasával osztják meg őket egymás között, de így is alig állnak a lábukon, mire hazaérnek. Mivel fiatal kutyákról van szó, még neveletlenek, nem lehet őket a kocsiban egyedül hagyni, perceken belül darabokra szednének mindent.

Barátok, rokonok nem értik, hogy bírják és miért csinálják mindezt. Viccesen csak annyit mondanak: „A fáraók átka üldöz bennünket”, azután hozzáteszik még, hogy annyi szeretetet és ragaszkodást kapnak kedvenceiktől, hogy minden gondot elfelejtenek.

Négy norwich terrier és négy schipperke
„ A kutyáim, életem értelme…”

Az egyedülálló, nyugdíjas hölgy, antik bútorokkal berendezett lakásának valamennyi székén, a fotelokban, a kanapén kutyák pihengetnek. Nyugdíjának és napjainak legnagyobb része rájuk fordítódik. Gyakran vesznek részt versenyeken, néha sétálnak egyet, persze több fordulóval. Egyszerre háromnál többre nem lehet felügyelni. Sokan kinevetik emiatt, gúnyolódnak rajta, de őt nem érdekli, mert kutyái körében megkapja a szeretetet és boldognak érzi magát.

Öt bernáthegyi és négy gyerek
„Napi hat kiló kutyaeledel fogy…”

A család egy faluszéli tanyán lakik. Az öt kutyán kívül még lovaik, teheneik és sok apró állatuk is van. A bernáthegyiknek nem tudtak ellenállni, sőt annyira beléjük szerettek, hogy hamarosan két újabb „lakó” érkezését várják. Kedvenceik kicsit sokat esznek, méretük miatt, a napi hat kiló kutyaeledel mindig elfogy. Nem szabad elfelejteni, hogy ezek a kutyák dús szőrzetüket időnként elhullajtják. Ezért igen fontos az ápolás, kefélés, ami napi fél óra kutyánként, de ebben már a legkisebb gyerekek is segítenek. Vendégeik tudják már, ha hivatalosak hozzájuk az öltönyt, elegáns ruhákat a szekrényben kell hagyni, szabadidő ruha, vagy farmer a megkívánt viselet. A kutyák mindenütt jelen vannak a házban, gyakran az is előfordul, hogy a család tagjainak csak egy hokedli, vagy sámli jut, a fotelek, heverők foglaltak már.

Hat basset hound
„Mindegyiknek egyformán jut a szeretetemből…”

Kutyáim külseje megmosolyogtatja az embereket és rögtön szimpatikussá teszi őket. A gazdi is így járt, amikor az elsőt megvette. Hamarosan követték a többiek, és most tervezi, hogy a tenyésztéssel is elkezd foglalkozni. Egyetlen aggálya, hogy úgy érzi nem tud megválni majd az újszülöttektől, és akkor mit csinál.

Ez egy különleges életforma, az ember nem tervezhet utazásokat, mert ennyi kutyát hol lehetne elhelyezni, és ha lehet többe kerül, mint maga az utazás. Aki azonban ebbe belekóstolt, nem bánja. Amikor este a TV nézés közben a heverőn körbeveszik, mindenért kárpótolva érzi magát. Úgy igyekszik, hogy valamennyinek egyformán jusson a simogatásból, szeretetből és kényeztetésből is. Bár a kertes házban van terük és mozoghatnak, gyakran jól esik egy kis erdei kirándulás. Ilyenkor kocsiba rakja kedvenceit, amit az emberek kissé meglepve szemlélnek, majd nekivágnak a gazdi számára igen kimerítő programnak.